„Egy gyereknek sem tehetünk rosszat azzal, ha rávezetjük, hogy Kosztolányin túl is van művészet”

Interjú Borda Rékával, a kreatív írás műhely egyik résztvevőjével



A Műút Tudásgyár és K.O.M.P. projektjében is részt vettél diákként. Mi a véleményed az adott projektekről, általában véve a középiskolás generáció literátus neveléséről?

Mindenképpen hasznosak voltak, főleg abból a szempontból, hogy szégyenszemre gimnáziumban a többség legfeljebb a 20. század közepéig jut el. Túlságosan sok energiát fektetnek a tanárok egy-egy Vörösmarty-vers órákon keresztül történő elemzésére, amit viccnek tartok. Ezek a projektek rávezetnek (és rávezettek), hogy létezik kortárs irodalom és mennyire élvezetes is. Kortárs költők bevonásával történtek a műhelymunkák, mely még emberközelibbé tette mindezt. Úgy gondolom, ha nem lett volna sem a Tudásgyár, sem a K.O.M.P., ma még mindig olyan verseket írnék, melyek nemhogy idejétmúltak, de silányak is. Sőt rengeteg baráttal is szegényebb lennék, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.

Tanítható-e a nyelvi műalkotás létrehozása, ha igen, milyen ismérvek mentén látod ennek az elsajátíthatóságát?





Mindenképpen tanítható, viszont az, hogy mennyire érez rá az ember arra, mi is a „jó”, az már tényleg tehetség/affinitás kérdése. A műhelymunka nagyon fontos, akár egy kortárs költő és a „diák”, akár több „diák” részvételével. Meg kell tanítani a kezdő íróknak a kritika elfogadását, az önreflexiót, továbbá kortárs műveket is kell olvastatni velük, hogy szélesíthessék látókörüket.

Milyen konkrét tapasztalataid voltak a Tudásgyár és a K.O.M.P. táborairól a vasgyári környezetben?

Kamaszkorom legjobb emlékei ezek a táborok. Rengeteget tanultam és fejlődtem. A helyszín egyedi környezetet biztosított ehhez, vasgyári túrákat tettünk, legendákat gyártottunk, a lehető legjobban kihasználtuk a terep adottságait (értek ezalatt például egy szivacsokkal teli konténert is, amibe esténként beleugráltunk). A Factory olyan légkört biztosított a táborokhoz, amit nem hiszem, hogy egyéb szállás tudott volna.

Mit gondolsz, mi az oka, és hogyan vélekedsz arról, hogy a résztvevő táborlakók Gömbhalmaz néven önálló formációvá váltak?

A Gömbhalmaz olyan táborozókból áll össze, akik lassan négy-öt éve ismerik egymást (egyesek még a Deákpoézisről), jóban vannak, plusz akikkel a legutóbbi táborban szintén összebarátkoztak. Mint tag azt tudom mondani, az alapításkor nem volt semmilyen kirekesztő szándék másokkal szemben, viszont szerettünk volna szűkebb keretek között műhelymunkázni. Másik ok lehet, amit szerintem magunknak sem fogalmaztunk még meg, hogy mi biztosak vagyunk abban, hogy az irodalmi pályán akarunk maradni (hiszen lényegében öt év alatt sem hagytuk el az írást) és együtt „erősebbek” vagyunk, tudjuk támogatni egymást ebben a célban.

Mit gondolsz az iskolán kívüli nevelés szükségességéről?

Szerintem nagyon fontos, ugyanis, ahogy már fentebb leírtam, a kortárs irodalom (sőt művészet) nem épül be a gimnáziumi tananyagba. Gyakran még Pilinszky sem (mi például már csak egy órán foglalkoztunk vele, akkor sem behatóan). Nem értem, miért fontosabb a múlt, mint a jelen, elvégre ez utóbbiban élünk mi is. Egy gyereknek sem tehetünk rosszat azzal, ha rávezetjük, hogy Kosztolányin túl is van művészet. Másrészt ezek az iskolán kívüli tevékenységek összehozzák a diákokat, közös élménnyel gazdagítják őket. Utólag visszagondolva én nagyon örültem volna, ha szervez nekünk ilyen órákat a gimnáziumom.